Közzétette: Admin 2018. január 31. szerda |
Az ablakon keresztül mászott ki egy alvajáró a nyolcadik emeleti lakásának hálószobájából New Yorkban. Az egy szál boxert viselő, 35 éves Randy Phothisane hat emeletet zuhant hajnali ötkor, egy álványzatra esett, ahonnan a tűzoltók szedték le egy ablakon keresztül.
Testvére úgy nyilatkozott, hogy Phothisane jól volt a zuhanás után. Hozzátette, testvére alvajárásáról tudtak, gyerekkorában többször is előfordult vele. Barátnője pedig arról beszélt, hogy mielőtt lefeküdt volna aznap este, altatókat szedett be a férfi. Édesanyja azt mondta a lapnak, „Nem tudom, hogy eshetett le. Nagyon aggódóm érte. Következő alkalommal, lehet, már nem lesz ekkora szerencséje” – idézte a New York Post.
Eltört a lába és sérüléseket szenvedtek a bordái és a törzsei is.