Ötezer forintért ölte meg ismerősét

Közzétette: Admin 2018. február 08. csütörtök  | Hozzászólás

Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék nem jogerősen egy húszéves perkátai férfit, aki egy évvel ezelőtt ötezer forintért leszúrta 85 éves ismerősét.

A bíróság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben azt írta, a férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találták bűnösnek. A múlt pénteki ítélet nem jogerős, mert ugyan a vádlott tudomásul vette, de a védő a büntetés enyhítéséért, míg az ügyész a cselekmény minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

Hozzátették, hogy a vádlott a másodfokú határozathozatalig előzetes letartóztatásban marad.

A férfi tavaly február 10-én este felkereste 85 éves ismerősét azért, hogy pénzhez jusson. Korábban már többször kapott tőle kölcsönt, ezúttal azonban a vádlott elhatározta, hogy akár a sértett élete árán is pénzhez jut.

Bemászott a ház udvarára, elvett az idős embertől ötezer forintot, majd egy késsel szíven szúrta őt. A sértett még be tudott menni segítségért a házba, s kérte élettársát, hogy hívja a mentőket, de azután összeesett és meghalt. (MTI)

címkék: gyilkosság

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu