Gyilkos apja nevelheti fel Mária kisfiát

Közzétette: Admin 2018. február 06. kedd  | Hozzászólás

Halálra szurkálta a feleségét egy gyógyszerész, de mindössze két és fél év börtön után szabadon engedték. És most ő nevelheti fel közös gyermeküket.

Hét éve a poklot járja a szolnoki Szarvák Istvánné Mária. Akkor kapta a hírt, hogy imádott lányát, Máriát, a neves gyógyszerésznőt szintén gyógyszerész férje, Sándor hidegvérrel megölte Londonban. Ki­lenc késszúrással végzett vele.

– Mikor kiköltöztek, már nem volt rendben a házasságuk. A lányom válni akart, Sándor kérte, hogy próbálják meg még egyszer – mondja a meggyilkolt Mária édesanyja a Borsnak. Mária jól beilleszkedett a szigetországban, de Sándor nem találta a helyét, gyakran agresszíven viselkedett. Így Máriával külön költöztek. A férfi azonban 2010. július 7-én valamiért visszatért a házba, és megölte az asszonyt. Bár hat és fél év börtönt kapott, jó magaviselete miatt mindössze két és fél évet kellett leülnie. A tragédia után közös gyermeküket, Mátét az anyai nagyszülőknek ítélte a bíróság, az apa családja azonban elperelte, így most börtönviselt apjával és a nagyszülőkkel él együtt, Marika nénihez nem is engedik el.

 

– Sándor már a börtönből is írt, hogy visszaszerzi a fiát. Mi mindent megadtunk Máténak, amit tudtunk, anyagilag és lelkileg. Megvettük, amit csak lehetett, pszichológushoz vittük, de ez nem volt elég, az apai család anyagi helyzetével nem tudtunk versenyezni – szomorodik el gyilkos veje miatt a nagymama. Mátét Sándor húga vette magához, hozzájuk tért haza az apa is. A helyzet odáig romlott, hogy Máté ma már hallani sem akar anyai nagyszüleiről. Nagyapja időközben belehalt a bánatba, hogy lánya nincs többé, a kisfiút még az ő temetésére sem vitték el, de anyja sírját sem látogatta még meg.

Sándor azóta özvegyi jogokat élvez, ami felháborító. Özvegy?! Ő gyilkolta meg a feleségét. Féltem az unokám is, akit akkor is imádok, ha nem találkozunk. Az apja elleni vádiratban ugyanis az volt, hogy amikor ölt, leszállt az agyára a vörös köd. Mi lesz, ha a gyerek mellett ismét leszáll ez a köd? – tart a legrosszabbtól Mária.

Forrás: borsonline.hu

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu