40 évesen lesz apuka Tabáni István

Közzétette: Admin 2018. január 24. szerda  | Hozzászólás

Valóra vált Tabáni István legnagyobb álma, az aranytorkú énekes ugyanis apa lesz. István és felesége, Csilla első gyermeküket várják, akinek érkezését a közösségi médiában, egy aranyos posztban tudatták ismerőseikkel, rajongóikkal.

– A kisbabánk 2018 nyarán érkezik – olvashattuk a rövid üzenetet, melyhez egy parányi gipszből kiöntött magzatról készült fotót mellékeltek. Tabáninak bőven kijut az ünneplésből, hisz hétfőn ünnepelte negyvenedik születésnapját és a kerek évfordulóval az oly régóta várt gyermekáldás is megérkezik az életébe.

– Tavasszal költözünk be az új lakásunkba. Elméletileg már megvan a gyerekszoba, gyakorlatilag még felújításra vár a lakás, de reméljük, elkészül, mire megszületik a baba – mondta tegnap délelőtt szűkszavúan a Család-barát magazin műsorában. – Az idei év rengeteg izgalommal és örömmel fog járni. Többször is próbáltuk Tabáni Istvánt elérni telefonon, de nem jártunk sikerrel. Egy törzsrajongójuk azonban szívesen mesélt a házaspár öröméről.

– Istvánék régóta tervezték a babát. Csilla már a második trimeszterben van, szépen kerekedik a pocakja. Nagyon boldogok. A nagyszülők is, hisz hamarosan megszületik az első unoka, aki nem sokáig lesz egyke, hisz minimum két gyereket szeretnének.

Tabáni kilenc éve él nagy szerelemben a feleségével, miután a Csillag születik győzteseként felfigyelt az érte rajongó Csillára. 2016 nyarán hivatalosan is összekötötték az életüket.

Forrés: www.borsonline.hu 

 

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu