Egy párkapcsolat teljesen kiszámíthatatlan:D

Közzétette: Admin 2018. január 23. kedd  | Hozzászólás

Egy párkapcsolat legtöbbször nem csak móka és kacagás. A romantikus filmektől eltérően a valóságban kőkemény hullámvölgyek határolják minden egyes együtt töltött napunkat, melyeket ha tetszik, ha nem, együtt kell legyűrnünk. Bármilyen irányba is halad azonban az utunk, egy valamiben mind egyetérthetünk: egy párkapcsolatban sosem lehet unatkozni. Az alábbi fotók is ezt támasztják alá…

1.  12 órát késett a repülőgépünk, és már épp kezdtünk idegbajt kapni, amikor a barátom szólt, hogy megy és sétál egyet. Már több, mint fél órája távol volt, amikor úgy döntöttem, hogy megkeresem. Legnagyobb meglepetésemre a játszóházban bukkantam rá, ahol mesefilmet nézett éppen a gyerekekkel.

2.  Végre megtaláltam, hogy hol rejtegeti a feleségem a dugi-édességeit…

3.  Legalább tudom, hogy a barátom lezuhanyozott.

4.  A földön ülve, magába roskadva és sírva találtam rá a feleségemre a gardróbszekrényben. Mikor megkérdeztem, mi a baj, azt mondta, hogy ‘nincs mit felvennie’.

5.  Ma van a születésnapom, ezért a férjem gondolta, hogy meglep engem egy saját készítésű lepedő-kastéllyal.

6.  Megcsörgettem ma a barátom telefonját, mert eltökítette valahol a házban. Nagy nehezen megtaláltam, ám legnagyobb meglepetésemre, mikor kézbe vettem, ez a kép fogadott…

7.  Azt mondta, hogy talált egy nagyon szexi egybe ruhát nekem a plázában, és nem tudta ott hagyni. Kár, pedig jobb lett volna…

8.  Megkértem a férjemet, hogy játsszon egy kicsit a lányunkkal.

Ez a 20 fotó bebizonyítja, hogy egy párkapcsolat teljesen kiszámíthatatlan

9.  Takarítás közben bukkantam rá a feleségem ‘mocskos titkaira’. Lehet, hogy gyakrabban kéne takarítanom.

10.  A 7 hónapos terhes feleségem megkérdezte, hogy én mivel készülök fel a hamarosan születendő gyermekünk nevelésére. Mire én:

1.  A feleség elküldte férjét, hogy vegyen végre egy lábtörlőt a bejárati ajtó elé. A férj pedig tette a dolgát… 

12.  Mindketten tudtuk, hogy a feleségem fél a magasságtól, de azt mondta, hogy ez nem akadályozza őt meg benne, hogy megmássza velem az egyik belvárosi toronyház kilátóját. Kettő perc után így nézett ki a kedvesem.

13.  A férjem egy ideje otthon dolgozik, és mindig sír, hogy milyen sok a munkája. Ma véletlenül korábban jöttem haza, mint szoktam, és ez a látvány fogadott..

Ez a 20 fotó bebizonyítja, hogy egy párkapcsolat teljesen kiszámíthatatlan

Egy párkapcsolat legtöbbször nem csak móka és kacagás. A romantikus filmektől eltérően a valóságban kőkemény hullámvölgyek határolják minden egyes együtt töltött napunkat, melyeket ha tetszik, ha nem, együtt kell legyűrnünk. Bármilyen irányba is halad azonban az utunk, egy valamiben mind egyetérthetünk: egy párkapcsolatban sosem lehet unatkozni. Az alábbi fotók is ezt támasztják alá…

1.  12 órát késett a repülőgépünk, és már épp kezdtünk idegbajt kapni, amikor a barátom szólt, hogy megy és sétál egyet. Már több, mint fél órája távol volt, amikor úgy döntöttem, hogy megkeresem. Legnagyobb meglepetésemre a játszóházban bukkantam rá, ahol mesefilmet nézett éppen a gyerekekkel.

2.  Végre megtaláltam, hogy hol rejtegeti a feleségem a dugi-édességeit…

3.  Legalább tudom, hogy a barátom lezuhanyozott.

4.  A földön ülve, magába roskadva és sírva találtam rá a feleségemre a gardróbszekrényben. Mikor megkérdeztem, mi a baj, azt mondta, hogy ‘nincs mit felvennie’.

5.  Ma van a születésnapom, ezért a férjem gondolta, hogy meglep engem egy saját készítésű lepedő-kastéllyal.

6.  Megcsörgettem ma a barátom telefonját, mert eltökítette valahol a házban. Nagy nehezen megtaláltam, ám legnagyobb meglepetésemre, mikor kézbe vettem, ez a kép fogadott…

7.  Azt mondta, hogy talált egy nagyon szexi egybe ruhát nekem a plázában, és nem tudta ott hagyni. Kár, pedig jobb lett volna…

8.  Megkértem a férjemet, hogy játsszon egy kicsit a lányunkkal.

9.  Takarítás közben bukkantam rá a feleségem ‘mocskos titkaira’. Lehet, hogy gyakrabban kéne takarítanom.

10.  A 7 hónapos terhes feleségem megkérdezte, hogy én mivel készülök fel a hamarosan születendő gyermekünk nevelésére. Mire én:

11.  A feleség elküldte férjét, hogy vegyen végre egy lábtörlőt a bejárati ajtó elé. A férj pedig tette a dolgát… ????

12.  Mindketten tudtuk, hogy a feleségem fél a magasságtól, de azt mondta, hogy ez nem akadályozza őt meg benne, hogy megmássza velem az egyik belvárosi toronyház kilátóját. Kettő perc után így nézett ki a kedvesem.

13.  A férjem egy ideje otthon dolgozik, és mindig sír, hogy milyen sok a munkája. Ma véletlenül korábban jöttem haza, mint szoktam, és ez a látvány fogadott…

14.  A barátnőm lekéste a Family Frost-os autót és ez egy kicsit megviselte őt.

15.  A feleségemnek S.O.S. kellett kimosni a kedvenc melltartóját, és most ‘szárítja’.

16.  Az utcai lámpa folyton a szemünkbe világít a hálószobában, de a barátom szerencsére elegáns megoldást talált a probléma kiküszöbölésére.

17.  A feleségem megkérdezte, hogy lehet az, hogy a porszívónk havi szinten tönkremegy. Ma megmutattam neki…

18.  A születésnapi bulimon a barátnőm ‘nekem öltözött’. Félelmetesen jól sikerült neki

19.  Meghitt ajándékot szerettem volna adni a barátnőmnek, végül rá is bukkantam erre a csodálatos arany ékszerre, amit azonnal meg is vettem. Ez elhamarkodott döntésnek bizonyult, ugyanis szerettem volna egy képet is rakni bele a kedvesemből, ám sehol sem találtam róla fényképet. Jobb híján, így nem maradt más választásom: egyszerűen lerajzoltam őt.

20.  Végezetül egy meglehetősen sokatmondó kép, mely alighanem minden férfinek ismerős lehet… 

Neked ajánlott :

© Copyright 2013 ezdurva.hu