Az Adidas lenyúlta egy magyar feltaláló találmányát

Közzétette: Admin 2014. február 11. kedd  | Hozzászólás

Oroszi László feltaláló tevékenységét majdnem tönkretette az eljárás, de végül bebizonyosodott az igaza. Már csak a kártérítés mértéke a kérdés, szerinte a cég a magyar futballnak is ártott.

Január 30-án jogerősen pert nyert az Adidas ellen Oroszi László, az irányítósávos futballcipő feltalálója – írta a Feol.hu. Oroszi 12 éve pereskedett a sportszergyártóval, mert az a szabadalmát elbitorolva hozta létre a Precision és a Mania fantázianevű futballcipőket.Amíg az Adidasnak jelentős anyagi haszna származott a cipőkből, addig Oroszi feltaláló tevékenységét majdnem tönkretette a pereskedés – mondta a portálnak. A Feol szerint a Fővárosi Ítélőtáblán hozott jogerős ítélet utána abban maradtak a felek, hogy megpróbálnak peren kívül megegyezni a kártérítésről, ez azonban nem történt meg eddig.

A feltaláló azt állította, hogy az Adidas ebben az ügyben visszaélt erőfölényével és befolyásával, a "védett magyar szellemi terméket teljesen kifejlesztett állapotában eltulajdonította", és ezzel a magyar labdarúgásnak is ártott.

Oroszi már 2012-ben is pert nyert. Akkor a bíróság kimondta az irányítósávos sportcipő újszerűségét, s hogy annak megalkotása az ő feltalálói tevékenységén alapult.

A szakember 1995–96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, amelynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítanak a találati pontosságon, segítik a játékost a labda jobb irányításában. A cég akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat, kértek belőle példányokat is, majd 2000–2001 körül az Adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt.

Az ügyben kerestük az Adidast és a Kúriát is, egyelőre várjuk a válaszukat.

 

forrás: MTI, origo.hu

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu