Az energiaital megerőszakolja a szívet

Közzétette: Admin 2013. december 02. hétfõ  | Hozzászólás

Először sikerült MRI-felvételekkel is igazolni, hogy az energiaitalok erőszakosan beavatkoznak a szív működésébe. Ma már itthon is energiaitalt reggelizik a 10–14 év közöttiek ötöde.


A németországi Bonni Egyetem kutatói 18 felnőtt szívét (15 férfiét és 3 nőét, átlagéletkoruk 27,5 év volt) vizsgálták szív-MRI-vel energiaital fogyasztása előtt, majd egy órával a serkentőszer bevitele után. A vizsgálatban a résztvevőknek egy doboz energiaitalt adtak, amely 100 milliliterenként vagy 32 milligramm koffeint, vagy 400 milligramm taurint tartalmazott. A taurin egy aminosav, amely támogatja az idegrendszer fejlődését, szabályozza a sejtek víz- és ásványisó-háztartását, valamint egyes tanulmányok szerint atlétáknál nagy dózisban fokozza a teljesítményt.


A kutatók azt találták, hogy az energiaital elfogyasztása után készült felvételeken a szív bal kamrájának összehúzódásai sokkal erőteljesebbek voltak. A bal kamra oxigénnel dúsított vért pumpál a nagy vérkörbe az aortán keresztül. Ez a kamra nagyobb, mint a jobb oldali, ennek az az oka, hogy ez a kamra az egész test számára pumpálja vért, míg a jobb kamra csak a tüdőbe.

A német kutatók eredményeiket az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság legutóbbi konferenciáján mutatták be. A szakemberek szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy hosszú távon mivel jár az energiaitaloknak ez a hatása. Az sem ismert egyelőre, hogy a szív erősebb összehúzódásai hosszú távon hogyan befolyásolják a sportteljesítményt, illetve milyen hatással vannak a szívbetegekre.

Betiltanák 18 éves kor alatt
Az energiaitalok nagy mennyiségű koffeint vagy egyéb legális stimulálószereket (guaranát, ginszenget, taurint) tartalmaznak. Egy doboz energiaitalban jellemzően 75 milligramm koffein van. Összehasonlításképpen: ugyanolyan mennyiségű kólában körülbelül 30 milligramm koffein található, egy jó erős eszpresszóban pedig kb. 50-80 milligramm. Önmagában egy energiaital koffeintartalma elsőre nem tűnik vészesnek, gond leginkább azzal van, ha rendszeresen, napi több dobozzal, szinte víz helyett fogyasztják.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet felmérése szerint ma már a 10–14 éves magyar gyerekek ötöde reggelizik energiaitalt. Itthon közel 150-féle energiaital kapható, egy részük alkoholt is tartalmaz.

Mivel az energiaitalokat világszerte elsősorban a tinédzserek és a fiatal felnőttek fogyasztják (sokszor alkohollal kombinálva), a nyugati országokban egyre nagyobb nyomás nehezedik a szabályozó hatóságokra, hogy rendeletileg tiltsák be az energiaitalok árusítását 18 év alattiak számára. Ez az ötlet egyébként már itthon is felmerült. A fenti kutatási eredmény alapján is azt tanácsolják a szakemberek, hogy gyerekek és szívbetegek kerüljék az energiaitalok fogyasztását.

Bár a koffein alapvetően biztonságos serkentőszernek számít, a hatása minden embernél egyedi, és gyerekek, tinédzserek esetében sokszor kiszámíthatatlan. A szív- és érrendszeri tünetek (megemelkedett vérnyomás, pulzusszám) mellett az energiaitalok vízhajtó hatásúak, ezáltal dehidratálják a szervezetet, gátolják az alvást, és rendszeres fogyasztásuk idegességet, szorongást, fejfájást okozhat.

Ezért nem ajánlott energiaitallal bulizni
A sportolás vagy bulizás közben fogyasztott energiaital több okból is megbosszulhatja magát. A verejtékezés ugyanis önmagában is vízvesztést okoz, az energiaital pedig fokozza ezt a hatást. Még jobban felerősíti a kiszáradást, ha valaki még alkoholt is fogyaszt az energiaital mellé, az alkohol ugyanis szintén vízhajtó hatású. A kiszáradt szervezet pedig nehezebben bontja le és üríti ki az alkoholt, ily módon a másnapossági tünetek is erősebbek.

A másik probléma abból adódik, ha az energiaitalokat alkohollal párosítva fogyasztják, hogy az egyik serkentőszer, míg a másik nyugtató. Alkoholfogyasztás esetén a szervezet üzenete a fáradtság, az energiaital azonban módosítja ezt a válaszreakciót, ezért a kétféle italt mixelők gyakran nem tudják eldönteni, hol a határ.

Az energiaitalok gyártása mára több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, az elmúlt években már minden korosztály körében számottevően nőtt a fogyasztásuk, a legmarkánsabban azonban a 12–18 évesek között. Világszerte évről évre nő az energiaital fogyasztása miatt sürgősségi osztályra kerültek száma is: az USA-ban ez a szám már meghaladja az évi 20 ezer fiatalt, többségük 18–25 év közötti. Itthon az ÁNTSZ egy tavalyi felmérése szerint egy év alatt 232 esetben érkezett bejelentés energiaital-fogyasztás miatti rosszullétről.

 

forrás: origo.hu

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu