Új jegesteával váltja ki a Nestea-t a Coca-Cola

Közzétette: Admin 2018. február 16. péntek  | Hozzászólás

A palackos üdítők kedvelői már észrevehették, hogy néhány hete Magyarországon is megjelent a boltok coca-colás hűtőiben egy új ital, a Fuzetea. Ennek bevezetése egy új vállalati stratégia része, és hosszabb távon azzal jár, hogy az eddig forgalmazott Nestea kikerül a Coca-Cola portfóliójából. Magyarországon viszont ez egyelőre nem így lesz, az új márka mellett a Nestlével közös megszokott ice tea is a Coca-Cola forgalmazásában marad egy darabig.

Fuze-Tea-smart-component-IE

 

A Nestea kiválását Coca-Cola-termékek közül már egy éve lehet tudni, a két cég tavaly tavasszal jelentette be, hogy 16 év együttműködés után külön útra lépnek a jegestea-piacon. A Nestlé és a Coca-Cola 2001-ben közösen alapították a Beverage Partners Worldwide nevű céget, amely a Nestea-t forgalmazta, a szétválással BPW is megszűnik. A döntés hátterében az áll, hogy a Nestea-nek egyre komolyabb kihívást jelent a konkurencia (például a Lipton, amit a Pepsi és Unilever közös cége állít elő), és hogy egyébként is jelentős változáson megy át a globális üdítőpiac. Mind a Coca-Cola, mind a Nestlé ehhez szeretné igazítani a teáját, de ezt már különválva teszik meg. 

A fejlett országokban az egészségtudatos életmód elterjedése nem tett jót az üdítőitalokat gyártó cégeknek. A vásárlók egyre szélesebb rétege retteg a plusz cukorbeviteltől és a mesterséges adalékanyagoktól, ezzel párhuzamosan csökken a üdítőfogyasztás. De mivel ez nem azt jelenti, hogy általánosságban megszűnt volna az igény palackozott italokra, van megoldás: el kell kezdeni a fogyasztók számára kívánatosabb, egészség- és környezettudatos életmóddal összeegyeztethet (vagy annak látszó) irányba tolni a termékskálát.

 

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a szénsavas, cukros, színezékkel teli üdítők felől a kalóriacsökkentett, minél természetesebb hatást keltő üdítők, teák, ízesített vizek irányába mozdulnak a gyártók (a teaszegmens ugyanis még növekszik). Ennek következménye a most tapasztalható váltás a Coca-Colánál, a Fuzetea profilját teljesen a változó fogyasztói igényekhez igazították, a régi icetea-ízek megtartása mellett az új ízek gyümölcs- és gyógynövénytartalmát hangsúlyozzák a bevezető kampányban. A januártól kapható ízváltozatok mellé a későbbiekben jönnek még újabbak, a cég közlése szerint már dolgoznak ezeken.

Hasonló úton jár a Nestlé is a most már önállósuló Nestea-vel, ami új ízeket, csökkentett cukortartalmú variációkat kapott, és az arculatában is hangsúlyosabban jelenik meg a valódi főzött tea-tartalom. A Coca-Cola kérdésünkre elárulta, hogy idén Magyarországon még biztosan kaphatók lesznek a megszokott coca-colás Nestea citrom,  barack, zöld tea termékei, és Romániában illetve Bulgáriában is marad még a licensz együttműködés a két cég között. 

Neked ajánlott :


© Copyright 2013 ezdurva.hu